Tisztelt Kollégák, Kedves Csapattagok!
A MÍG MEGNÖVÖK ALAPÍTVÁNY Akkreditált (háromszoros) Kiváló Tehetségpont ezúttal is meghirdeti a NyelvészGuru tanulmányi csapatversenyt.A hat fordulós NyelvészGuru Csapatversenyt olyan 2.3. és 4. osztályos tanulóknak hirdetjük meg, akik szeretik a magyar nyelvtant, vagy olyanoknak: akik "nem szeretik" , hátha most megszeretik!
NyelvészGuru (és "elődei" Nyelvészkedők, Hetedhét Határ Legjobb Kis Nyelvésze stb.) régebbi feladatsorai " elvitelre" : ITT!
A verseny további céljai:
Lehetőséget teremteni arra, hogy a gyerekek átéljék az együtt gondolkodás örömét, a közösen, csapatban végzett munka élményét, az elért eredmény nagyszerűségének átélését, eközben pedig összemérhessék tudásukat a többi csapat tagjaival.
A versenyünk céljai: A nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv iránti szeretet erősítése, a magyar nyelv népszerűsítése.
A verseny feladatai: a magyar nyelv tantárgy tananyagára, a nyelvhasználati szabályok ismeretére épülnek. A megoldások során felszínre kerül a diákok kreativitása, józan okoskodása, nyelvi fantáziája. „A gyermek feje nem bögre, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit meg kell gyújtani.”
Kétféle csapatverseny van. Az egyikben a gyerekek szétosztják a munkát, mindenki a saját feladatait „oldogatja“, és majd összeadódik a teljesítmény.
Mi olyan csapatversenyt kínálunk, ahol a csapattagok közösen dolgoznak! A mi versenyünk olyan feladatokat tűz ki, amelyek alkalmasak a közös munkára!
A 2023/2024. tanévben a versenyt az egész ország, valamint Szatmár megye - , Maros megye - , illetve Hargita megye - , területén hirdetjük meg, 2., 3., és 4. osztályos tanulók 4 fős csapatai részére -é v f o ly a m o n k é n t i bontásban.
A csapatverseny ezúttal 6 fordulós, a 6. forduló „élő” területi forduló az alábbi helyszíneken:
https://www.megnovok.hu/hirek/teruleti-fordulok-helyszinei-20240306
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 30. NEVEZÉSI DÍJ
JELENTKEZÉS:
CSAPATVERSENY JELENTKEZÉS
Vagy a jelentkezes@megnovok.hu címen, a csapatnév, a felkészítő tanár neve, évfolyam, az intézmény ,a csapattagok neve megjelölésével.
További részletek:
2023. október- 2023. november – 2023. december – 2024. január -2024. február hónapokban a megadott határidőig, azaz minden hónap 15. napjáig a megoldásokat visszaküldik a nevezett csapatok, tehát az:
1. feladatsor megoldását: 2023. október 15-ig,
2. feladatsor megoldását: 2023. november 15-ig,
3. feladatsor megoldását: 2023. december 15-ig,
4. feladatsor megoldását: 2024. január 15-ig.,
5. feladatsor megoldását: 2024. február 15-ig.
2024. február 28-án az öt forduló után összesítjük a pontszámokat és a csapatok az öt forduló összesített pontszámaival indulnak az „élő” területi fordulóra, amelynek ideje: 2024. március 6. 14.00 óra.
HELYSZÍNEK : https://www.megnovok.hu/hirek/teruleti-fordulok-helyszinei-20240306
Majd a hat fordulóban 10 legtöbb pontot gyűjtő csapat kap meghívást a KÁRPÁT - MEDENCEI DÖNTŐBE! (melynek ideje: 2024. április-május)
Döntők: 2024. tavasz. Helyszín: a Míg Megnövök Alapítvány székhelye. www.megnovok.hu
A verseny fontosabb szabályai:
A területi forduló időpontja minden helyszínen egységesen 2024. március 06. (szerda) 14:00 óra.
A döntőbe évfolyamomként a legtöbb pontot elérő csapatok kerülnek be. A Kárpát-medencei döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.
A verseny végeredményét a döntőben elért eredmények összesítése alapján kialakult sorrend adja.
DÍJAZÁS: 2024. év tavaszán megrendezésre kerülő döntőkben az évfolyamonkénti győztes/aranyérmes csapatok és felkészítőik elnyerik a 2. NyelvészGuru Kárpát-medencei Csapatverseny 2023/2024. tanév győztese címet és a hozzátartozó aranyérmeket, díjakat.
Nevezési díj a 6 fordulós versenyre: 4.000 Ft/fő, amely átutalással vagy bármelyik MBH Bank Nyrt. fiókban személyesen, a
10104459-43736200-01004008 számlaszámra fizethető be, 2023. október 10. napjáig.
Számlatulajdonos:
Míg megnövök Alapítvány - https://www.megnovok.hu/bemutatkozunk
Jelentkezni lehet: szülőként, vagy iskolán keresztül.
Elérhetőségeink: megnovok@megnovok.hu ill.+36 (42) 78 37 36.
A versennyel kapcsolatos további információ: az info@megnovok.hu címen érhető el.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
CSAPATVERSENY JELENTKEZÉS