DIÁKTOLL PÁLYÁZAT 2022/23. III.kcs: 7-8. évf.:
EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐK
Az 1. forduló feladata: Írj fogalmazást az alábbi képről műfaji megkötés nélkül, legfeljebb 1 oldal terjedelemben:
A versenyzők 3 korcsoportban versenyeztek:
I. korcsoport: 3. és 4. osztályosok -,
II. korcsoport: 5. és 6. osztályosok -,
III. korcsoport: 7. és 8. osztályosok.
Ezen az oldalon a 7 - 8 . évf. EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐK (10 fő) fogalmazásait láthatjátok!
A fogalmazás írója: Kovács Miléna 7. osztályos tanuló
Iskola: Pécel- Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanár: Molnárné Cselőtei Ildikó tanárnő.
A fogalmazás címe: Csalimese a kishalról (csalimese)
Ez a mese egy kishalról fog szólni, aki a horgász hálójában kötött ki. Mielőtt belekezdenék a történetbe, elmesélem mi történt a kishal élete előtt. Mielőtt a kis hal a világba érkezett, egy olyan dolog történt, ami azelőtt még soha.
Egy átlagos napon történt. A tó csendes volt, csak a békák halk brekegése hallatszott és madarak lágy, kellemes hangzású éneke. Néhány ember éppen a tó körül horgászott, amikor megtörtént a csoda.
A tó vize olyan kristálytisztává változott, hogy mindent lehetett látni, a kagylóktól kezdve a halakig, mindent. Mindenféle szennyezés eltűnt szempillantás alatt, és a vízi világ élhetővé vált.
Egyszerűen gyönyörű volt, látni lehetett a sokféle színben pompázó vízi élőlényt, a csodálatos világot.
Amikor ez a hír elterjedt, egyre több és több ember látogatta meg a tavat.
Ezek után megszületett a hal, mint már az elején is meséltem…
Viszont én már eleget beszéltem, hagyom, hogy az beszéljen, a ki ezeket a dolgokat átélte.
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Rizmajer Nóra, 8. osztályos tanuló
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Rizmajerné Surányi Bernadett tanárnő.
A fogalmazás címe: Egy tanulságos hétvége
Egy késő nyári napon Bence és családja leutaztak a Tiszához meglátogatni a nagyszülőket. Dél körül a család piros autója egy Tisza partján fekvő házhoz parkolt le.
Apa a csomagtartóból pakolta ki a csomagokat, miközben anya a félálomban lévő kis Lilit próbálta kicsalogatni a kocsiból. Bencét viszont nem fárasztotta le az út, izgatottan szaladt be nagyszüleihez. Az izgalom azért volt ilyen nagy, mert ma nagypapa, aki mindig is nagy horgász volt, horgászni viszi őt.
Ebéd után lesétáltak a telek aljában lévő folyóhoz, ahol felállították a horgászbotokat. Bence öt perc után kérdően nézett nagyapjára. Nem értette, hogy hol is vannak a halak. Nagyapja válaszként annyit mondott, hogy: - Nem ismered a mondást, fiam? Türelem rózsát terem. A fiú már kezdte feladni.
Azonban egy óra időzés után a bot megrezzent. Újra izgatottá vált. Amikor sikerült kihúznia a botot csalódva látta, hogy a bot végén csak egy kis keszeg rángatózott. Bence szomorúan nézett a halra. A nagyapja levette a botról a halat és megkérdezte, hogy visszadobja-e.
A kisfiú könnyeivel küszködve igent mondott. Végignézte, ahogyan visszaengedik egyetlen kis fogását, mely boldogan elúszkált a végtelennek tűnő vízben. Ezután csalódottan visszakullogott a házba nagyapja kíséretében. Azonban apja ott maradt a parton üldögélve. Órákig várta a fogást, de hiába.
Ez idő alatt nézte a felhőket, hallgatta a szellő halk fuvallatait és nézte a lassan sodródó folyó apró hullámait. Miközben elbambult a madarak énekét hallgatva, odaosont a család tarka kiscicája, Cirmi. Hozzádörzsölődött a lábához. Majd hízelgően dorombolni kezdett. Mintha Cirmi érkezése valami különleges előjelet sejtetett volna.
Várta, hátha kap a még nem létező fogásból. Mikor észrevette, hogy még nincs semmi a vödörben nyávogott egyet és továbbállt. Késő délután azonban hirtelen megmozdult a bot. A férfi kirántotta a botot, de a végén csak egy kis kárász lógott. Levette a botról és visszadobta a vízbe. Újra bedobta a botot és várt. Nem is kellett sokáig várnia, mivel tíz perc múlva a bot ismét megmozdult. Már érezte, hogy ez egy nagy fogás lesz.
Percekig fárasztotta a halat, mire sikerült kihúznia. A bot végén most egy nagy ponty lógott. Mikor bevitte a konyhába Bence csodálkozva nézett a halra. Nem értette azt, hogyan foghatott az apja egy ilyen nagy halat. Az apja elmondta neki, hogy érdemes türelmesnek lenni, mivel az egyszer úgyis kifizetődik.
Bence ekkor értette meg igazán, nagyapja tanácsát. Akkor megfogadta, hogy legközelebb megpróbál türelmesnek lenni. Ha kell, akkor órákon át, a fogásért mindent.
Aznap este a család egy jót vacsorázott és még Cirmi is megkóstolhatta a türelem fizetségét.
Másnap a család hazautazott.
A hétvégén Bence tanult valami újat.
Megtanulta, hogy miért is érdemes türelmesnek lenni. Talán, legközelebb már Bence nagy fogásáról fogok majd írni...
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Gali Zsolt, 7. osztályos tanuló
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Kerekes Katalin tanárnő.
A fogalmazás címe: Az első és a legnagyobb
Az igazi nagy horgászok éjjel-nappal kinn vannak a kitűzött cél érdekében.
Horgászati lehetőséget bárhol meg lehet ragadni, egy szép tó, egy sebes folyású folyó, patak, vagy akár egy csatorna kis szegletében is.
Nem volt ez másképpen, mint főhősünk, Tamás esetében sem.
Tamás fiatal, vékony, magas, de erős testfelépítésű férfi, akinek barna haja és igéző zöld szeme volt. Észjárása a halakéval együtt járt.
No, nem az együgyűségre, hanem a gyorsaságra kell itt gondolni. Mikor éppen a szokásos napi horgászatára indult, nem is sejtette, hogy ezen a verőfényes, napsütéses napon fogja kifogni élete legnagyobb pontyát.
Megérkezett a Balatonhoz, ahol először sekély volt a víz, mely egyre mélyült, partján sűrű nádas nyújtózkodott. Ez a partszakasz volt, ahol előszőr fogta ki élete első halát. Nagy merengése közepette el is felejtette kipakolni felszerelését. Miután észbe kapott előszedte horgászbotját, székét, felszerelését és az általa kifejlesztett titkos összetevőjű etetőanyagot. A csalihoz a parton szedett kukacot és a halak által kedvelt konzerves kukoricát tűzte fel a horogra.
Az etetőanyagot megfelelő állagú masszává keverte. Majd bedobta a megfelelő helyre és már látta is, hogy a halak kóstolgatják. A beetetett helyet megközelítve dobta be a horoggal felszerelt botját. A várakozás hosszú percei alatt a tőle néhány méterre ülő horgásszal beszélgetett. Az idő lassan telt, de a várakozás megérte, mert eljött a várva várt pillanat, amikor megszólalt a kapásjelző. Mikor kiemelte Tamás a halat, meglepődve tapasztalta, hogy ez egy 3 kg körüli kis ponty. Mérlegelés után a horgász babonának eleget téve visszaengedés előtt megcsókolta a halat.
Az újabb dobás után a várakozás percei hosszabbra nyúltak. Ez idő alatt gondolataiba merülve a távolba révedt tekintete, ahol meglátott egy vadludat, ami éppen a víz alá bukva keresgélt kis halakat. Gondolataiból egy ismerős hang ébresztette fel, ami a kapásjelző csipogása volt. Hirtelen beakasztotta Tamás a horgot.
Beleakaszkodva érezte már, hogy megfogta a nagy halat. A hal iszonyatos erővel tépte ki kezéből a botot, érezte, hogy ez nem egyemberes jószág lesz. Idővel azért lassan szelídülni kezdett a dúvad, egyre közelebb került a szákolás pillanatához. Az előtte felbukkanó hal láttán, azonban világossá vált hősünknek, hogy ezt bizony egyedül nem tudja szákba tenni. Ha egyedül nem megy, akkor kérjünk segítséget!
Mellette pecázó ismerősének odakurjantott, hogy segítsen neki egy picit. Az alapos fárasztást követően együttes erővel kiszákolták A Halat. A merítőben pihegő halban gyönyörködtünk, alig bírták felrakni a mérlegre.
A kijelzőre pillantva alig akart hinni a szemének Tamás, mert bizony a ponty 23 kilogrammot nyomott.
A visszaengedés csodálatos pillanatában talán még néhány könnycsepp is kicsordult szeméből.
A csodálatos, élményekkel teli nap után következhetett a megszokott rendszerben való elpakolás, mely közben Tamásnak folyamatosan fülig ért a szája.
Dolga végeztével a lemenő nap sugarai tükröződtek a vízen, ezt nézve egy pillanatra visszagondolt a csodás emlékekre: a kezdetekre, ahogy a pici halakat fogta és élete nagy fogására ma.
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Horváth Hanna, 7. osztályos tanuló
Iskola: Pécel- Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanár: Molnárné Cselőtei Ildikó tanárnő.
A fogalmazás címe: Interjú a hallal (képzelt interjú)
2022. október 27-én Kiss János horgász kifogta a péceli Csúnya-tó legutolsó halát. Interjúnkban kifaggattuk a halat.
- Mondja, kedves hal, hogyan sikerült horogra akadnia?
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Egész életemben arra figyeltem, hogy elkerüljem a horgokat. Ezt nem láttam. Valamiért nagyon sötét volt a víz.
- Sötét?
- Igen, sötét. Iszapos, olajos, koszos már hosszú idő óta.
- Nem voltak ennek az állapotnak következményei?
- De voltak. Már jó ideje. Sok haltársam horogra akadt akarata ellenére, mások egyszerűen feldobták az uszonyaikat. Pontosan nem tudni, miért pusztultak el. Erős a gyanúm, hogy a környezetszennyezés játszott bele a dologba.
- Környezetszennyezés? Ezt hogyan érti?
- Amikor kis hal voltam, még átlátszó volt a víz. Tele volt termetes halakkal, akik jól megdolgoztatták a horgászokat, hiszen időben észrevették őket. Mára? Tele van a tó olajjal, petpalackokkal, szeméttel… A vízszint pedig egyre apad, egyre kevesebb az életterünk.
- Ennek mi lehet az oka?
- Talán az időjárási viszonyok megváltozása. Nincs eső. De lehet, hogy ezt is a környezetszennyezés okozza…
- Hogyan lehet ezen változtatni?
- Nekem sehogyan. Azt hiszem, ma egy fazékban végzem… De azt tudom, hogy itt nem lesz több társam, aki az emberek ínyére való…. Talán már én sem…
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Hardy Boróka, 7. osztályos tanuló
Iskola: Pécel- Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanár: Molnárné Cselőtei Ildikó tanárnő.
A fogalmazás címe: A titkos gyógyszer (mese)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu a világ végén. A faluban rengeteg szegény volt. Nem nagyon volt mit tenniük az embereknek.
Egyik szombaton híre ment, hogy egy gazdag család költözött a faluba. A család azonban rendkívül távolságtartó volt mindenkivel. Az idős asszonyok valahogyan mégis kiderítették, miért költözött a falujukba a család. Gyógymódot akartak találni legfiatalabb lányuk, Róza betegségére.
Egyszeriben mindenki segíteni akart. A család tagjai örömmel fogadták a segítséget, és mindenféle gyógymódot kipróbáltak, de egyik sem járt eredménnyel.
A falu legszegényebb halászának eszébe jutott az unokaöccse története. Őt egy különleges halfajta mentette meg évekkel ezelőtt. Az öreg halász arra gondolt, talán meggyógyulhatna Róza, ha ehetne a varázshalból. Gondolatát tett követte, ki is ment a tópartra. Sokáig próbálkozott, de nem tudott kifogni egyetlen varázshalat sem.
A harmadik éjjelen aztán felkiáltott az ég felé, és könyörögni kezdett az Úrhoz. De nem történt semmi. A halász már feladta, és éppen hazafelé indult, amikor – láss csodát! – a hálójába akadt valami. És éppen egy varázshal volt az!
Futott is azonnal a beteg lány családjához, hogy segítségét felajánlja. Nekik azonban addigra már túl nagy volt a bánatuk, belefáradtak a gyógymódok kipróbálásába. Meg sem hallgatták az öreg halászt. Elkergették.
Az öreg ember azonban azt ötölte ki, hogy éjszaka, titokban megeteti a lányt a varázshal húsával. Éjjel besurrant a házba, a beteg gyermek szobájába, és megkínálta a hal húsával. Majd szépen hazament, és lefeküdt aludni.
Másnap reggel arra ébredt, hogy az egész falu ujjong. Kiment az utcára, s látta, hogy „beteg” gyermek vidáman sétált a szabadban. Elmosolyodott, bólintott egyet, és visszament a házába. Senkinek sem dicsekedett a tettével.
Így végződött hát a történet. És mindez igaz, amit olvastál! Ha nem hiszed, járj utána!
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Nagy Miklós, 7. osztályos tanuló.
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Kerekes Katalin tanárnő.
A fogalmazás címe:Amikor halként álmodom
Kiskoromban mindig is színes, kis halacska szerettem volna lenni, már az óvodában is ez volt a jelem. Egyszer nyáron nagyon furcsa álmom volt, melyben halként éltem mindennapjaimat.
Reggel a tó felszínén tükröződő napsugarakra ébredtem, egész nap boldogan úszkáltam, este pedig algalakoma várt. Egy békés szombat reggelen idegen horgászok érkeztek a tóhoz.
Letáboroztak a parton, kipakolták a felszerelésüket, összeszerelték a horgászbotokat és ami a legfontosabb, hogy a horgaikra a legfinomabb csalikat tették. Mivel én igazából ember vagyok, ezért tudtam, hogy nem szabad a horogra harapni, mert így akarnak minket elrabolni.
Erre figyelmezettem a többi haltársamat is, akik megfogadták tanácsomat. A legkisebb kárásztól a bölcs harcsáig mindenki csak körbe-körbe úszkált a bedobott horog körül.
Egész nap nem ettem semmit, nagyon éhes voltam már, ezért úgy gondoltam, hogy próba[1]szerencse és megpróbálom lecsípni fickándozó kukac végét.
De a horgászó fiúk is szemfülesek voltak és észrevették, amikor megmozdult a damil. Csak egy hirtelen rántást és szúró fájdalmat éreztem a számban. Teljes erőmből küzdöttem, de hosszadalmas küzdelem után a partra kerültem. Végül mozdulatlanul feküdtem, csak a szám mozgott ütemesen, levegőért kapkodtam.
A víz felől halk hangokat hallottam, a haltársaim aggódtak értem. A fiatalok sokáig tanakodtak és végül arra a döntésre jutottak, hogy túl kicsi vagyok még és ezért visszaengedtek a tóba.
Amikor meghallom vagy meglátom őket közeledni a tóhoz, kiúszom a part közelébe és barátként üdvözlöm őket.
kaland után egy életre megtanultam, hogy nem szabad engedni a kísértésnek. Reggel zaklatottan ébredtem. Eszembe jutott az akváriumom és kiugrottam az ágyból, hogy szemügyre vegyem a márnáimat.
Megnyugodtam, mert mind a tizenketten élénken úszkáltak a vízben és várták a reggelijüket. Megetettem őket, de természetesen horog használata nélkül.
A halas álmom óta sokkal jobban vigyázok a halaimra főként a macskám miatt, aki szeret halászni az akváriumomból.
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Mikus Márkó Róbert, 8.a osztályos tanuló
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Rizmajerné Surányi Bernadett tanárnő.
A horgászat egy igazán szerteágazó sportág, amit egyre több ember űz a világon. Az én szívemhez a sporthorgászati ága áll közelebb, mert a nagy fogás élményéért horgászom és nem a hal húsáért.
A horgászást a nagypapám szerettette meg velem. Az első horgászbotomat a második születésnapomra kaptam tőle. Sose feledem el azt a pillanatot, amikor megkaptam tőle a kis piros teleszkópos horgászbotot.
Szívesen emlékszem vissza rá, mert igen meghatározó élmény volt számomra. Ettől kezdve minden alkalommal magával vitt a vízpartra. Ilyenkor csak mi ketten voltunk, sose feledem el a jóízű nevetéseket és az együtt töltött idő emlékeit.
Életem első horgászatán nem győzte a damilon lévő csomókat és a gubancokat rendbe tenni, mert még kis ügyetlenke voltam. Addig biztatott és segített, hogy mire a nap nyugovóra tért megfogtam az első halamat, egy icipici vörösszárnyú keszeget. Még mindig látom magam előtt, ahogy sugárzott az arca a boldogságtól. Amikor már nagyobb lettem, egy alkalommal a Dunán horgásztunk az Országházzal szemben.
A nagyapám megterített egy kis asztalon, volt ott kolbász, sajt egészen megéheztem, gondoltam megreggelizem. Nevetve kiabált rám, hogy ne egyem meg a csalit, mert nem lesz mit a horogra tenni. Azon a napon, a maradék csalival hat darab négy kilogramm feletti márnát sikerült a merítőhálóba terelni.
Egy életre megtanultam, hogy erre a halfajtára kolbásszal és sajttal érdemes horgászni. Sajnálatos módon vele már nem mehetek, mert már nincs közöttünk, de édesanyámmal és édesapámmal rendszeresen járok horgászni. Hálás vagyok a papámnak a sok együtt töltött időért és azért, hogy megtanította nekem a horgászat alapjait. Azóta ez a tudásom folyamatosan fejlődik és próbálom továbbadni másoknak is.
Az iskolában is több osztálytársammal megszerettettem ezt a sportot. Nagy élmény számomra, amikor velük közösen pecázhatok. A vízparton töltött idő alatt azt érzem, hogy egy vagyok a természettel. Segít feltöltődni, kipihenni az iskola okozta fáradtságokat. Egy ilyen nap után sokkal jobban megy a tanulás is.
Kedvenc horgászmódszerem a method feeder horgászat, de jelenleg pergetek is természetes vizeken és horgásztavakon egyaránt. A method feeder horgászbothoz több spicc, vagyis botvég tartozik, attól függően, hogy milyen évszakban, milyen vízterületen horgászok, váltogatni tudom és így sokkal nagyobb esélyem van halat fogni. Télen mindig a legérzékenyebb, legvékonyabb spiccet szoktam használni.
Ezen a lelassult halak minimális kapását is észreveszem. Leírhatatlan érzés, amikor látom görbülni a horgászbot végét, hallom a fék kerregő hangját és reménykedve teszek meg mindent azért, hogy a várva várt hal a partra kerüljön a pontybölcsőbe.
Az eddigi legnagyobb hal, amit a kezeim között foghattam egy tizenegy kilogrammos tőponty volt. Bízom benne, hogy ezt a rekordomat hamarosan sikerül megdöntenem. Mindegy, hogy mire horgászom pontyra, csukára, tokhalra a kihívás a lényeg.
Minden alkalommal úgy indulok neki, hogy ma kifogom életem nagy halát. Ezért minden egyes horgászás hordozza magában a reményt. Kifejezetten kedvelem a több napos, sátras horgászatainkat, amikor az éjszaka kihívásaival is meg kell birkóznom. Igazán sok mindent megélek a hold sápadt fényénél. Az egyik ilyen alkalommal lehetőségem adódott Horvátországban a Vrana- tavon kipróbálni tudásomat.
Sok-sok tapasztalattal és fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb. Rendszeresen járok a Kis Blero Horgásztóra. Egy alkalommal meghívást kaptam a tulajdonostól egy általa szervezett horgászversenyre. Egészen megilletődtem és el is érzékenyültem egy pillanatra. Bárcsak, nagyapám ezt láthatná!
Akkor még nem sokat tudtam a versenyhorgászatról, de nagyon örültem a meghívásnak. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, megpróbálok minél több ilyen rendezvényre eljutni anyukámmal. Azóta már sok megmérettetésen vagyok túl, sajnos dobogós még nem lettem, de több érmet és oklevelet is kaptam.
Soha nem fogom feladni!
A céljaim között ott szerepel, hogy egyszer aranyérmes legyek.
A horgászat az életem részévé vált és örökre őrizni fogom azt a csodát, amivel a nagypapám ajándékozott meg.
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Rizmajer Emil, 8.a osztályos tanuló.
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Rizmajerné Surányi Bernadett tanárnő.
A fogalmazás címe: A horgászat
Bizonyára mindannyiótok ismeri "A nagy ho-ho-ho horgász" című mesét és örömmel néztétek, ahogy minden eszközt felhasznál azért, hogy halat fogjon. Igen gyerekkoromban kezdődött, olyan négy éves lehettem, amikor elkezdtem pecázni.
Apukám vitt el először a Malév-tóra sosem feledem el, azóta is nagyon szeretek horgászni. A mai rohanó világban sokszor elfelejtjük megélni a pillanatot. Próbáld ki milyen érzés, amikor kimész a természetbe és a végtelen nyugalom vesz körül.
A horgászat ennél többről szól: testi/lelki feltöltődés.
A remény és a siker érzése egyaránt a hatalmába kerít, amikor sikeresen kifogok egy halat. A Malév-tóra nagy lelkesen érkeztünk, mivel új készítésű csalit akartunk tesztelni, ami az én receptem szerint készült el: ananászos főtt kukorica pirospaprikával. Mivel jócskán ősz volt, nem számítottunk meleg időjárásra, így pelletet tűztünk a horogra. A tó mérete lehetővé tette a csúzlival való etetést.
Megkezdődött a horgászat.
Az első kapásra nem is kellett sokat várni, gyorsan megérkezett a túra első hala: harminc perccel az etetés után egy tizenöt kilós csodaszép tükörponty került a hálóba. A következő fogás húzós kapással jelentkezett a nádas mellől. Úgy éreztem, hogy ez még nagyobb fogás is lehet.
Nem csalódtam a megérzésemben, hiszen egy tizennyolc kilós amurt sikerült megfogni. A levegő az idő múlásával meglepően lehűlt és lehet közrejátszott az is, hogy még négy pontyot sikerült horogra csalni.
Aminek köszönhetően az összefogásunk elérte a negyvenöt kilót. Az éjszakát is kint töltöttük a sátrakban. Ekkor már nem horgásztunk, csak a csillagos eget kémleltük és a nap sikereit beszéltük át.
Felidéztünk A nagy ho-ho-ho horgász című meséből pár részletet, nagyon jóízűeket nevettünk.
Reggel az álmosságtól nem látva pakoltuk össze a felszereléseinket.
Az úton hazafelé friss élményeink tudatában terveztük meg halas túránk következő helyszínét. E napban kellő tapasztalatot szereztünk, további vadvízi horgászatainkhoz is.
Mindent összevetve úgy éreztem magam, mintha én lennék a nagy ho-ho-ho horgász csak nekem éppenséggel sikerült is nagy fogásokat a zsákomba belerakni.
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Gombás Árven, 8. osztályos tanuló
Iskola: Pécel- Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Felkészítő tanár: Molnárné Cselőtei Ildikó tanárnő.
A fogalmazás címe: Az ember és a hal (mese)
Volt egyszer egy öreg ember, aki egy tó melletti házban lakott.
Egy nap horgászni indult. A háza melletti halastó nagyon szennyezett volt. Aligha volt halastó, inkább csak pocsolya. Nagyon szennyezett volt. A horgász ennek ellenére bedobta a botját, és erősen reménykedett, hogy mégis sikerül kifognia valami vacsorának valót.
Csak várt és várt.
Sok-sok idő múlva kapást jelzett a horgászbot. A damil végén egy apró aranyhal lógott. Nem volt még kifejlett példány, ezért a halász arra gondolt, hogy vissza kell dobnia a vízbe.
Kivette a szájából a horgot, és egy vízzel teli vödörbe hajította az állatot. Ekkor azonban egy hangot hallott.
- Meddig leszek ebben a vödörben? – A férfi meglepetten fordult a vödör felé.
- Vissza foglak dobni a vízbe, - felelte – ha befejeztem a horgászást. - Választ azonban nem kapott.
- Talán csalódott vagy? – fordult a vödör felé.
- Igen. Csalódott vagyok. Nem akarok visszakerülni ebbe a szeméttel és méreggel teli vízbe – válaszolt a hal felháborodottan,
- Megértelek – bólintott rá a horgász. – Az emberek folyton szennyezik ezt a tavat. Nem tudod, hogyan akadályozhatnánk ezt meg? – kérdezte szomorúan.
- Még sosem jutott eszedbe, hogy kiállj a többi ember elé? – kérdezte ingerülten a hal. – Nem tudnád elmondani nekik, hogy ne szennyezzék a tavat? Hiszen így mi is, ők is, te is meghalunk…
- Igazad lehet – gondolkodott el az öreg. – Meg kell próbálnom. Neked van családod?
- Nincs. Már rég elveszett minden rokonom. Belepusztultak a szennyezésbe. Nagyon magányos vagyok – mondta szomorúan a hal.
- Én is egyedül vagyok. Mit szólnál, ha hazavinnélek magammal?
- Örülnék neki – egyezett bele a hal.
Így történt, hogy sem a hal, sem az öreg nem volt már egyedül. A hal egy akváriumban élt, és az ember pedig a gondját viselte.
Elvitte magával a falugyűlésre, bemutatta a többi embernek.
Először néhányan, majd később egyre többen hallgattak az öreg ember szavára. Megtisztították szép lassan a tavat…
A KÖVETKEZŐ EZÜSTFOKOZATÚ MINŐSÍTÉSŰ VERSENYZŐ:
Veres Richárd, 7.b osztályos tanuló
Iskola: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
Felkészítő tanár: Kerekes Katalin tanárnő.
A fogalmazás címe: A Titokzatos-tó és Ákos Nagy Kapása
Tibor és Ákos épp a Maconkai-tónál horgászik, ugyanis kaptak egy meghívást a tó tulajdonosától mert jó barátjuk volt. A tó tulajdonosát Pitykének hívták.
Ákos körülbelül egy hete készült erre a horgászatra és nagyom izgatott volt és hét féle csalit hozott magával. Már beetettek, ezért már csak a felszerelt botok bedobása volt hátra.
Tibi megkérte Ákost, hogy dobja be az ő botját is a vízbe az etetés környékére, mert neki el kellett mennie mosdóba. Mire Tibi visszatért Ákos nemhogy a botokat is bedobta, hanem még a horgász székeket is felállította.
Tibi is leült és vártak a kapásra. Tibi elaludt.
Az álmában horgászni voltak egy tónál, ami ugyan úgy nézett ki, mint ahol eredetileg horgásztak. A környezet gyönyörű volt, Tibi csak csöndben figyelte a csodás természetet, a fák tündököltek a hajnali napfényben, a fák között egy-két ház bújt meg vízre nyíló erkéllyel.
Tibi csak figyelt tovább és meghallotta az ébredező madarak csicsergését, a halak csobbanását, egyszóval a természetet hallotta meg.
Tibi csak gyönyörködött. Egyszer csak valami furcsa, halk hangra figyelt fel. A hang azt mondogatta, hogy Tibi kelj fel, kelj már fel, kapás van, nem érted, kapás van!, szákolni kell, nézd!.
Tibi felébredt.
Ezután annyit látott, hogy Ákos szákban tart egy halat pontosabban egy pontyot. Ákos tovább nézi a halat, Tibi pedig a képeket csinálja róla. A halat végül vissza engedték a vízbe.
Ákos nagyon büszke volt magára, hiszen egy nagyon szép halat fogott Tibinek, az a kapás hangulatot, reményt adott. Ákos úgy volt a helyzettel, hogy még nem dobja be a botját, ivott egy keveset a kólájából és megpihent.
Annyit hallottak, hogy valami motor közeledik és látták, hogy Pityke az egy kis robogón.
Pityke oda ment hozzájuk és megkérdezte, hogy kapás volt-e már? Azt válaszolták, hogy igen, volt már kapás nem is akármilyen, hanem egy ponty, egy szép nagy ponty és büszkén beszéltek még róla. Pityke is megörült a jó hír hallatán és megkérdezte őket, hogy nem éhesek-e, mert ebédidő volt és Pityke csinált ebédet. A fiúk persze már éhesek voltak ezért mondták, hogy egy kis ételt szívesen elfogadnának.
Fel is mentek a házba, ahol jó illatok voltak. Pityke azonnal megterített és megmutatta az ételt, majd szedett ki nekik belőle. Ebéd közben a nagy tévén focimeccset néztek és még az is kiderült, hogy régen Pityke is játszott valamilyen csapatban, kisebb mezei versenyeken volt játékos.
A finom ebédet megköszönték és visszaballagtak a horgász helyükre, ahol bontottak egy sört és koccintottak a kapásra. Ákos is bedobta a botját és hencegett a kapásával, de nem sokkal később Tibinek is kapása lett. Egy bő tíz percig tartott a fárasztása a halnak.
Miután sikerült teljesen kihorgászni a halat, utána beazonosították, hogy az egy amur volt. Tibi nagyon örült a halnak és húzóra megitta a sörét. Viszont utána már nem nagyon volt kapás, ha meg volt is az csak kisebb ponty vagy keszeg, amit visszaengedtek.
Pityke is jött este fele megnézni a fiúkat, hogy mi van velük.
Mikor oda ért kiabált nekik, kérdezte, hogy van[1]e újabb kapás? A fiúk már kicsit lelakva válaszolták, hogy nincs semmi és már unták is az egészet.
Pityke végül elment és utána nemsokkal elkezdtek összepakolni és a botokat kivenni a vízből a fiúk is.
Felsétáltak a házhoz, elköszöntek Pitykétől, berakodtak a kocsiba és végül mind hazamentek kipihenni a horgászatot.