Elnézést kérek,ha a megoldások többször elmentek levélben,mert a freemail,mindig ki írta,nem tudja elküldeni,közben elküldte a levelet.
Nagyon jó volt ez a verseny,nagyon sokat tanultunk belőle.
Üdvözlettel :Tóth Lili, Csemő
Név:Csányi Facsemeték
Dátum: 2012.02.03. 14:44:12
Sziasztok!
Mikor a tanár néni bejött az órára, és elmondta,hogy lehet ilyen csapat versenyre jelentkezni, egyből egymásra néztünk és feltettük a kezünket, mert tudtuk,hogy nekünk együtt kell dolgoznunk.
Izgatottan vártuk már az első fordulót.
Meg is csináltuk az első fordulót,sőt a másodikat is. Elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel,de lehetett volna jobb is.
Sok sikert kívánunk minden kedves résztvevőnek. Sziasztok!
Csányi Általános Iskola
Csányi Facsemeték: (Fodor Petra, Pádár Fanni, Mák Evelin, Eszes Vivien)
6.o.
Név:Csizmadia Nóra és Réka
Dátum: 2011.08.30. 11:29:36
Kedves "Míg megnövök" Tehetségpont!
Köszönjük a feledhetetlen nyári élményeket a versíró táborban!
Nyíregyháza és környéke csodálatos,rengeteg a látnivaló.
A táborban színes programokkal és finom falatokkal vártak minket.
Ajánljuk mindenkinek,aki jól akarja érezni magát és új barátokat akar szerezni.
Csizmadia Nóra és Réka Dunaföldvárról
Név:Csörget Bence
Dátum: 2011.07.02. 15:22:22
Nagyon jó tábor volt!
Jók voltak a feladatok és nagyon klaszak voltak a programok.
Szívesen visszamenék még egy-két hétre.
Csörget Bence, aki aki a Matematika Mesterkurzuson vett részt a Kis Vakond Táborban 2011. június 27 -
Vácszentlászló, Szent László Általános Iskola"
Név:Révész Barbara
Dátum: 2011.06.10. 20:46:12
Sziasztok!:)
Amikor pár hónappal ezelőtt megtudtam, hogy a versem elég jól sikerült ahhoz hogy bekerüljön egy gyönyörű verses kötetbe, és bekerüljek a „Ragadj tollat!" versíró pályázat 2011-es döntőjébe, nagyon boldog voltam.
A szüleim, a nagyszüleim egyaránt nagyon örültek az elért teljesítményemnek.
De ezen felül a szüleim beleegyeztek abba hogy részt vegyek a döntőn, ez volt mindennek a teteje.
Úgyhogy az indulást megelőző pár napban nagy volt a zsongás.
Csak úgy sürögtem-forogtam, pakoltam. Majd eljött az a nap amikor be kellet szállnom a társam mellé az autóba, és búcsúznom kellett.
De megérte!
Hiszen ez az 5 nap annyira jó volt, és örömteli, hogy elfelejteni biztos nem fogom.
Nagyon remélem, hogy majd ha eljön az ideje, majd az unokáimnak is elmesélhetem milyen nagyszerű tábort szerveztek nekünk, és persze milyen nagyszerű barátokra találhattam!
Üdv.:Révész Barbi 6.osztály
Petőfi Sándor Általános Iskola
TÚRKEVE
Név:Németh Máté
Dátum: 2011.05.26. 18:35:02
Nagyon szuper volt. Nagyon jól éreztem magam.
köszönöm a meghívást.
üdv: Németh Máté
Név:Tessenyi Zsuzsanna
Dátum: 2011.05.26. 18:25:50
2.ak lettünk!!!!5.o Zöld-Fülüek!!!!!:D
Név:Nagy Levente
Dátum: 2011.05.23. 18:07:22
Tisztelt Alapítvány!
Ebben az évben már három alkalommal vehettem részt az Alapítvány által szervezett versenyen.
A szervezők minden esetben kedvesek és segítőkészek voltak. Mindig minden esemény pontosan kezdődött. A versenytesztek viccesek, furfangosak éppen ezért érdekes voltak. Gratulálok a szervezők, tanárok munkájához.
Remélem jövőre újra találkozunk.
Üdvözlettel:
Nagy Levente 6.o.
Széchenyi Általános Iskola
Tiszaújváros
Név:kevin
Dátum: 2011.05.15. 12:11:52
XXXXXXXXDDDDDDDDD Királyok vagytok! Kevin vagyok Londonból!
Név:olivér
Dátum: 2011.05.15. 12:09:38
Nagyon jo lehetett a verseny én csak látam a képeket!
üdv: OLIVÉR
Név:Kolos Áron
Dátum: 2011.05.10. 11:34:06
Ha - ha!
Én imádom ezt a versenyt! Annyira királyok vagytok!
Perczák Edina, 6.o.
Általános Iskola és Óvoda Fülöp, PET- palackok csapatának a tagja a 6.o.környezetevédelmi döntő után...
Név:Csizmadia Réka és Nóra
Dátum: 2011.04.16. 11:08:23
Tisztelt Alapítvány!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a verses könyvet,az emléklapot és a lehetőséget,hogy a nyári táborban együtt lehetünk.
Gratulálunk a gyönyörű versekhez a diákoknak,tanároknak,az Alapítványnak a kitűnő munkáért és nem utolsó sorban köszönjük a Támogatók segítségét!
Csizmadia Réka és Nóra
7. osztály
D-B-M MONI Magyar László Gimnázium és Szakiskola
Dunaföldvár
Név:Nyitrai Barbara
Dátum: 2011.04.02. 15:51:44
Sziasztok!!!!
Az idén már harmadik éve,hogy verseimet olvashatom a nyertes művek között.
Nagyon nagy élmény a mesterkurzuson részt venni és megmérettetni magam a legjobb versíró cimborákkal.
Sajnálom,hogy az idén vehetek már csak részt ebben a táborban mivel 8.osztályos tanuló vagyok.Köszönöm az Alapítvány összes munkatársának az ott töltött szép emlékeket a gazdag színvonalas programokat.
Öröm volt számomra az nagyon ,hogy a verseimet könyvben olvashattam.Boldognak és lelkiekben nagyon gazdagnak érzem magam,hogy megismerhettem ezt a honlapot.
Gratulálok a versíró barátaimnak a remek versekhez és sok sikert a mesterkurzuson ott majd találkozunk.
Üdv: Barbi
Nyitrai Barbara, Vizsoly Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, 8.o.
Név:Várnagy Erzsébet és Ruttkai Dóra
Dátum: 2011.02.17. 17:20:53
Sziasztok!
Nagyon jó ez a verseny!!!
Néha nagyon nehéz összekovácsolni a csapatot.:)
Mi még csak először indulunk ezen a versenyen,
de reméljük tovább jutunk a döntőbe.
Erzsi és Dorka 6.a osztályos tanulók
Inárcs, Tolnay Lajos Általános Iskola
Utóirat XD Hajrá Inárcs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Név:Gyulai Edina
Dátum: 2011.02.13. 09:32:33
Sziasztok!
Nagyon tetszenek a feladatok. Egy kicsit elgondolkodtatóak, de egyébként semmi problémám sincs velük.
Az eddigi fordulókon maximum pontot értünk el, így remélem, hogy bejutunk a döntőbe is.
Majd kiderül.:)
Üdvözlettel:
Gyulai Edina, 8.a osztályos tanuló
666 8.a csapata
Kossuth Lajos Általános Iskola
Nagykőrös
Név:Kima Józsefné
Dátum: 2011.02.08. 19:43:30
Kedves Versenyszervezők!
Szeretném köszönetemet kifejezni Önöknek, hogy ilyen lelkiismeretes munkával dolgoznak azon, hogy a versenyző gyerekeknek örömet okoznak a színvonalas feladatokkal, erősítik Bennük az egészséges versenyszellemet!
További sikereket kívánok Önöknek!
Kima Józsefné(Inci)felkészítő tanár
Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola Nyíradony
Név:Brettner Zsófia
Dátum: 2011.02.06. 15:05:23
SZIASZTOK!
Nagyon jó volt a tavalyi Kárpát- medencei döntő mind a két siófoki csapatnak nagyon tetszett.
Jó lenne megint bekerülni és több új élménnyel gazdagodni.
Üdvözöl mindenkit:
Zsófi, Siófokról
Név:zsó
Dátum: 2011.01.28. 18:50:48
Nagyon tetszik a honlap és a verseny feladatok!
Név:Örökzöldek
Dátum: 2011.01.01. 14:29:23
Minden versenyzőtársnak, szervezőnek, felkészítőnek Boldog Új Évet kívánunk!
ÖRÖKZÖLDEK CSAPATA
Név:Kocsis Dóra
Dátum: 2010.12.15. 17:06:10
Sziasztok!
Nagyon jó ez a verseny xD!
Tavaly 2. helyezést értük el!
Rem. most is jó helyezést fogunk!xP
Hajrá Green Earth!! xD
Név:Repelik Evelin
Dátum: 2010.12.08. 16:45:33
sziasztok ,én is beléptem rigo énekejbe
Név:Tímári Zsuzsa
Dátum: 2010.12.08. 16:14:23
...én most léptem be ebbe az egész először, és már siker élményem van! XP
Név:Tessenyi Zsuzsanna
Dátum: 2010.11.29. 17:26:16
Mi most indultunk először, csapatban.5.osztályosok vagyunk, és ti?:)
Név:Papp Dorottya
Dátum: 2010.11.24. 07:26:35
Én is benne vagyok a versenyben és már 5 éve.Remélem nyerek majd.
Mert,egyéniben indultam.
Név:kanyó dominik
Dátum: 2010.11.20. 21:15:26
Én is benne vagyok a versenyben és már 3 éve mi nyerjük most is indulunk!!!!!
Név:Tessenyi Zsuzsanna
Dátum: 2010.11.16. 16:28:55
Sziasztok!
Én részt veszek a Rigó énekeljen versenyen, nagyon jó, remélem jövőre is lesz!!:)
Név:Farkas Bence pöcök
Dátum: 2010.10.26. 17:25:32
Én is benne vagyok a versenyben!!!
Név:Tóth Anna
Dátum: 2010.08.14. 12:09:43
Sziasztok!
Augusztus 8-14-ig voltam és nagyon jó volt.
Jók a programok és minden más.
Sok új barátra találtam és remélem jövőre is megyek!
Tóth Anna, Nyíregyháza - Herman Ottó Általános Iskola, Oros
Név:Molnár Bianka
Dátum: 2010.08.09. 11:22:22
Sziasztok!!!! Augusztus1-től,7-ig voltam a táborban és nagyon-nagyon-nagyon jól éreztem magamat!!
Ez a tábor fantasztikus és remek barátokra találtam!! Egy fantasztikus táborból jöttünk haza.
Kár hogy csak eddig tartott! Remélem jövőre is mehetek de ugyanezekkel a táborlakókkal!! Lacika nyelvén=ZSÍRRR!!
Nagyon jó volt Brigivel, Dzsendzsivel, Blankával, Pattival, Diával, Manóval, Nikivel, Lacikával, Ádámmmal és még sok mindenkivel!
A tanárok is jók voltak! Séki-séki, Misi-misi!!!!
Molnár Bianka Nagykállói Általános Iskola
Név:Bákonyi Krisztina
Dátum: 2010.07.10. 14:23:02
Sziasztok! Ez a hét nagyon jól eltelt és szerintem ez a világ legjobb tábora!
Név:NYITRAI BARBARA
Dátum: 2010.06.20. 14:53:38
Sziasztok!!
Nagyon nagy öröm számomra, hogy az idén is részt vehettem a "RAGADJ TOLLAT" Kárpát-medencei versíró pályázat mesterkurzusán.
Találkozhattunk igazi költővel, színészekkel és Dr. Koi Balázs főiskolai tanár úrral.
Ismét tollat ragadhattam és rímeket faraghattam versíró cimboráimmal együtt.
Köszönettel tartozunk ezért a lehetőségért a Mig Megnövök Kiemelkedően Közhasznú Alapitványnak és az ezt szponzoráló Kis Vakond Tanodának illetve a többi támogató személyeknek.
Alkotásainkat könyv alakban megjelenitették.
Gratulálok a jól sikerült versekhez kicsiknek és nagyoknak és kellemes pihenést a nyáron.
Nyitrai Barbara, Vizsoly
Név:Mészáros Zita
Dátum: 2010.06.01. 19:32:41
Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!
Király volt a Matekguru döntő!!!(3.oszt.)
Jó lenne már látni Blankát!
Utoljára május 6.-7.-én láttam mégis hiányzik!!
Tavaj9. idén6. helyezést értünk el,jövőre jobb lesz reméljük 3 helyezéssel!!!!!:)
A Misi lak a legjobb!!
Szeretném ha jövőre is bejutnánk a 4.o. döntőbe!!
Mészáros Zita!
Újfehértó Csipet csapat
Név:Mészáros Zita
Dátum: 2010.06.01. 19:15:03
Sziasztok!!!!
Jó volt a matekdöntő(3.oszt.)
Igazságos volt a csapatunk,mert 3 fiú és 3lány vett részt.
De nem tudtunk tollaslabdázni így Blanka is játszott velünk.
a Misi lak a legjobb!
Sziasztok!Zita
Név:Verdes Kevin
Dátum: 2010.05.21. 18:29:58
Köszönöm, hogy ott lehettem nagyon élveztem minden produkciót s a játékokat is.
És tényleg jól éreztem magam.
Név:Ocskó Erika
Dátum: 2010.05.13. 13:34:22
Nagyon köszönjük a versenyen szerzett élményket, és azt a sok tudást amivel gazdagodtunk!
Felejthetetlen időszak marad ez a számunkra!
Szitakötők
Kiskőrös
Név:patai dóra
Dátum: 2010.05.11. 17:20:40
Matekguru 3. o. döntő? Ez volt életem 2 legszebb napja.
Jövőre is jó lenne látni Blankát.
Remélem bejutunk jövőre is...
Patai Dóra
Újfehértó Csipet Csapat
Név:Bucsku Viktória
Dátum: 2010.05.07. 20:22:42
Klassz!
Elsőre voltam ebbe a táborba de jobb volt mint bármely másik. Csak az az egy gond volt hogy féltem karaokizni pedig jó hangom van.
Mi 6. helyezettek lettünk de se baj jövőre jobb lesz!!!
Gratulál a csapat a vadmacskáknak szép volt csak így tovább jövőre talizunk mindenkivel!
ADIOS-AMIGOS!!!
NATURA TÚRA csapat
SZÉKESFEHÉRVÁR
TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM és ÁLTALÁNOS ISKOLA
Név:Frakas Simon
Dátum: 2010.04.30. 21:48:16
Ezaz!
Matekguru 1. helyezet az 5. osztályban!!!!
Én írtam a dalt...Nagyon király a tábor,s minden segítő jófej!:D
A vadmacskák vagyunk mi.:Makrányi Dávid,Gáspár Etele,Nagy Levente,Mannheim Dorián,Mészáros Dániel,és én ... azaz Farkas Simon.....
Szép volt fiúk!:DFelkészítő tanár:Dózsa Imre
Üdv.:Simon
Név:VUK csapat
Dátum: 2010.04.19. 14:02:54
Hurrá!
Sikerült bejutnunk idén is a Rigó énekeljen! döntőjébe.
Május 6-7-én találkozunk!
A Vendel-lak lefoglalva!
Kedves Szerkesztőség!
Tavaly,bejutott a csapatom a Matekguru 4.osztály döntőjébe.
Nagyon jól éreztük magunkat a táborban.Mikor vége volt azt mondták hogy fölkerülnek erre a honlapra a képek amiket csináltak.Minden osztályé fenn van kivéve a 4.osztályé,miért?
A választ előre is köszönöm!
Név:anonim
Dátum: 2010.03.17. 21:06:05
sziasztok !
nagyon jó,tavaly voltam a Matekguru 4.osztályos döntőjén és nagyon jó volt.Csináltak képeket,de nem került be a fótóalbumba pedig minden osztály fönn van csak a 4.nem.
Miért ?
Név:bezzeg hanna
Dátum: 2010.03.17. 18:51:38
Jó az oldal!
Név:Peti
Dátum: 2010.03.17. 15:53:36
Fehérgyarmat lakosainak száma: 9400
Közülük 9936 embernek van számítógépe, internete?
Név:kanyó dominik
Dátum: 2010.03.13. 12:29:27
Sziasztok!
Én is szerepelek a rigó énekeljenben a tápioszelei erdei hangyák egyik csapat tagja vagyok és eddig 159 pontunk
van hurrá!
Név:Adél
Dátum: 2010.03.05. 09:40:48
Örülök hgoy a versem bekerült a "Víz az élet" című páályázat díjazásra alkalmas versei közé!:) Remélem tovább jutok a mester kurzusra is!
Minden nap nézem mikor lesz fent hogy ki mehet.
Minenkinek előre is köszi=)
pussz.xD
Név:Nyitrai Barbara
Dátum: 2010.02.27. 17:16:06
Sziasztok!
Örömmel olvastam,hogy a versem ismételten felkerült a díjazásra alkalmas versek közzé.
Gratulálok a versíró társaimnak is nagyon jó versek születtek.
Remélem találkozunk a táborban is ami életre szoló emlék.Sok síkert a vesenyző társaimnak.
Üdv. Barbi
Név:Enci :D
Dátum: 2010.02.26. 16:11:46
Sziasztok.
Tavaly előtt, tavaly és idén is indultunk a MATEKGURU-n.
Eddig minden évben sikerült bejutnunk a MESTERKURZUS-ra, remélem idén is összejön.
Eddig mindig a DÖNCI LAK-ot kaptuk, talán ebben az évben is... Sok sikert mindenkinek.
Azért nekünk is:).
Ui.: Nagyon jó hely, ajánlom mindenkinek.
Név:Üveges Máté
Dátum: 2010.02.18. 16:31:55
SZIASZTOK
jó volt a tavalyi tábor és mikor lehet már látni a 2.f. eredményeit :D
Név:gáspár viktória
Dátum: 2010.01.28. 18:03:51
sziasztok!! nagyon jó ez az 5 ödikes matek verseny :D
Név:Gergő
Dátum: 2010.01.12. 16:29:03
Csapattagok!
A tábor egyszerűen király.
Gergő
Név:Szandy
Dátum: 2009.12.09. 19:36:36
Nagyon jó volt a Matekguru 4.-osztályosok döntője csak kár hogy a 4.-esek képei nem kerültek be a fotóalbumba!
Név:Nyitrai Barbara
Dátum: 2009.10.29. 18:31:11
Sziasztok!
Nagyon jól éreztem az elmúlt tanév "Ragadj tollat!" DÖNTŐJÉBEN,a Kis Vakond táborban magam.
Ezért az idén is tollat ragadtam és újabb verssel próbálkozok bejutni a döntőbe.
Köszönöm az Alapítványnak azt a csodálatos három napot.
Üdv: Barbi
Név:Kindák Tünde
Dátum: 2009.06.20. 07:52:11
Benő(lak) a Menő!
Mi ot voltunk!
Név:Kindák Tünde
Dátum: 2009.06.05. 15:28:28
Én egy hét múlva megyek a döntőbe!! nagyon várom!!!!!!!!!!!!!
Név:Vuk-Újtikos
Dátum: 2009.05.25. 14:57:12
Nagyon jól éreztük magunkat ebben a szép környezetben, mindent köszönünk:Csilla néninek, Ilike néninek, Zoli bácsinak,Gabi néninek,János bácsinak,s a szakácsok gyöngyszemeinek,szóval mindenkinek.
Tuti volt az élményfürdő, a vadaspark, nagyon jók voltak a feladatok.
Kívánunk a többi csapatnak is jó versenyzést, s a felnőtteknek a versenyek után nagyon jó pihenést! Jövőre visszük az újabb tojásokat!
A Vuk csapat: Zsófi,Barbi,Máté,Áron,Vendi,Albi
és Éva néni.
Név:Kindák Tünde
Dátum: 2009.05.24. 14:28:42
Én most jutottam be a döntőbe remélem jó lesz és élvezni fogom!!!!
Név:tamás
Dátum: 2009.05.19. 17:03:15
Sziasztok!
Nagyon jól éreztük magunkat a táborban!
reméljük jövőre is mehetünk!
Tamás
Név:lalalala
Dátum: 2009.05.15. 09:23:30
Sziasztok!
Nagyon jól éreztük magunkat a táborban.Egy életreszóló élménnyel lettümk gazdagabbak.Köszönünk mindent!!!
A csapatnak nagyon tetszett a "hívózene".Meg tudnátok mondani az előadót és a szám címét?Köszönöm!
Név:lalalal
Dátum: 2009.05.15. 09:17:16
Sziasztok!
Meg tudná valaki mondani a "hívózene" előadóját és címét?Nagyon tetszett és persze még sok minden.Jól éreztük magunk és jövőre újra szeretnénk menni!
Név:Gyurgyalagok
Dátum: 2009.05.09. 14:50:37
Nagyon jól éreztük magunkat a verseny alatt, köszönünk mindent az alapítvány munkatársainak és köszönjük a felkészítő tanárunknak is.Gratulálunk minden csapatnak,örülünk,hogy részt vehettünk a versenyen,és ,hogy megismerhettünk titeket/önöket.Örök emlék marad nekünk.Üdvözlettel:Gyurgyalagok ,Fülöp (:
Név:Hajni--Padányi II.
Dátum: 2009.05.06. 09:58:09
Szerintem nagyon jó volt az egész, bár mi Veszprémből utaztunk több mint 6 órát vonattal- ami elég fárasztó volt -azt kell, hogy mondjam hogy megérte, hisz nagyon jól szórakoztunk.
Név:Rosta Mihály ( KriMiDáTom)
Dátum: 2009.05.04. 22:10:40
Sziasztok!!
Először is köszönök mindent Vasváry Zoltánnénak a Mig Megnövök Alapítvány elnökének,aki megszervezte számunkra ezt a matek versenyt;
A Kis Vakond Tábornak , ahol nagyon jól éreztem magam egy csodálatos környezetben, ezen bellül Csilla tanárnéninek a táborvezetőnknek akinek mindig elmondhattuk észrevételeinket ; Róka Sándor tanárúrnak aki feladataival megszerettette velünk a matematikát ; A Sóstógyógyfürdőnek ahol kipihenhettük magunkat a hosszú út után ; és a Nyíregyházi Állatparknak ahol csodálatos állatokat láthattunk !!
Nem utolsó sorban Csilla tanárnéninek a felkészítő tanárunknak, aki mindig segített megérteni a feladatokat ; Teri néninek aki elkísért minket és vigyázott ránk az úton!!
Nagyon jól éreztem magam ez alatt a 3 nap alatt. Mindenkinek tudom ajánlani ezeket a pályázatokat és remélem , hogy jövőre is indulhatok a versenyen. Szeretnék elmenni jövő nyáron a Kis Vakond Tábor-ba .
Szóval, köszönöm szépen mind azt amit ezek az emberek elkövettek értünk!!!!
Köszönöm !!!!!!!!
Misi :)
Név:Tóth Laura
Dátum: 2009.05.01. 15:26:32
Hello csak gratulálok a zöld szemeknek!
amúgy amiko félreléptem eltört a lábam! Gipszben vagyok! =)
Gólyák csapat: Laura
Név:Tóth Rebeka Bernadett ZÖLD SZEMEK
Dátum: 2009.04.30. 18:53:29
Én is nagyon örülök, hogy megint megnyertük!!!!!!!!!!!!
Jó volt a reklám: Környezetvédelemben mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk élnek a világ legszebb és legjobb természetvédői!!!!!!!!!
És az is igaz volt, amit Kira mondott: reszkessetek 6.-osok!!!!!!!!/Meg a csatakiáltás is az volt!!!/
Köszönjük Ági néni!!!!!!!!Maga nélkül nem sikerült volna!!!!!!
Én is szurkolok a városlődieknek!!!Rem ti is olyaan jók lesztek, mint mi!!!!!!
Név:ANETT zöld szemek csapata
Dátum: 2009.04.30. 11:37:08
ezazzz megnyertünk még míndig nem tom felfogni basszus ilyen jók lennénk??hihi pusszi mindenkinek aki bejutott és hajrá városlődiek ti is nyerjetek!!!!:)
drága áginénim látja mégis igazak a mesék xDxDxDxD
látod re és megin t nem sokat láttunk az állatketrből:(
az alvás nagyon cool volt ugye csapat?????
nah mind1 az egész nagyon jóóóóóóóóóóóóóó volt!!!!!!!!!
köszönjük áginéni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
és gratulálok az öszzes többi csapatnak aki bejutott a döntőbe!!!!!
a 8.-os városlődni csapatnak pedig nagyon szorítok!!!!!!!!!!!!!
hajrááááááááá!!!!!!!!!!!ti és áginéni;)
Név:Tóth Laura
Dátum: 2009.04.27. 18:28:59
Tényleg nagyon jó volt ez a 3 nap.
Sose fogom elfelejteni! Főleg az egrieket =D.
És a kajcsi is fincsi volt:)
Név:Oravecz Ádám
Dátum: 2009.04.25. 19:37:47
Hellosztok!
Szerintem is nagyon jó volt a tábor mert jó közösségbe voltunk és ezt a 3 napot nem felejtem el soha de az embereket se akik ott voltak.
Az összes program tetszett de az élményfürdő különösen.
A táborban dolgozóknak viszont üzenem hogy nagyon kedvesek voltak velünk és köszönöm hogy segítő készek voltak éjjel nappal csak szólni kell.
Üdv.:Génius csapat egyik tagja
Név:Tóth Ferencné
Dátum: 2009.04.23. 22:09:36
Kedves Kisvakondosok!
Hálás szívvel gondolunk a Nálatok töltött szép napokra, akiknak még lesz jövőre is alkalma,szívesen részt venne újra a versenyen. Ezért meg is teszünk mindent!
Sok barátot szereztünk, élveztük a szabadidős programokat, a verseny pedig szuper volt, kellő nehézségi fokú, érdekes, változatos.
Róka Sándor tanár urat élőben látni külön élmény volt, habár mindenki másmilyennek képzelte, mi idősebbnek és távolságtartóbbnak, a gyerekek pedig fiatalabbnak, de ők sem gondolták, hogy ilyen kedves és közvetlen lesz. (évek óta használjuk a könyveit) Ha egy matekpélda rafinált és sok gondolkodás árán oldható meg, a gyereke sokszor rámondják, hogy ez olyan "rókasándoros" feladat volt. Megtiszteletés volt mindannyiunknak, hogy szót válthattunk vele.A miharabbi viszontlátás reményében üdvözlük mindenkit, köszönjük a sok kedvességet, amiben részünk volt. Tóth Ferencné Márta, Juhászné Kurucz Edit és a "benkás" 12 gyerek Szarvasról.
Név:Lucski Attila /Észörvény-Mándok/
Dátum: 2009.04.23. 18:54:28
Kedves Matekguru rendezők!
Szeretném megköszönni magam és Észörvény csapattársaim nevében, hogy részt vehettünk a döntőben.
Felejthetetlen élményekben volt részünk! Nagyon jó volt a szervezés, fantasztikusak a programok!/fürdés,Vadaspark látogatás,bemutat-
kozás.../
Kívánjuk, hogy még több száz gyerek élhesse át ezeket a boldog, felszabadult napokat!
Sohasem felejtjük el ezt a pár napot!
Név:Tahu Patrik
Dátum: 2009.04.22. 20:16:59
Sziasztok Olvasók!
Egy nagyon jó táborból jöhettünk haza a csapattársaimmal!
A Festő Műhely, a hívó zene, a változatos programok, a hibátlan vacsorák-reggelik-ebédek, a legjobb tanárok jelenlétében tökéletesen sikerültek!
Én és a csapattársaim, elmondhatatlan, sok élménnyel tértünk vissza Petőfibányára.
Ezt a hibátlan 3 napot nagyon köszöni:
-Balogh Bence
-Hegedűs Dávid
-Kelemen Attila
-Tahu Patrik
A BAGOLY csapat :-)
Név:Nagy Evelin
Dátum: 2009.04.20. 15:10:50
Sziasztok!
Szerintem is nagyon jó volt a Matek guru döntő:D Kár hogy csak 9.ek lettünk de nem baj :)annak is örülünk hogy eljutottunk ide.
Amikor elkezdtük ezt az egészet azt hittük ki esünk az első fordulóba de amikor Marika néni mondta hogy megyünk a döntőbe nem akartuk elhinni :D
Nem gondoltam volna hogy egy matek verseny ilyen jó is lehet :D
Na jó csak ennyit akartam leírni.
Remélem jövőre is mehetünk és akkor is ilyen jó lesz:)
a győri Hölgykoszorú
Név:Várhegyi Tamás / Atomok /
Dátum: 2009.04.20. 11:18:38
Üdvözlet!
Én a táborvezetőt és a táborban dolgozó pedagógusokat szeretném soraimmal méltatni.
Rengeteget dolgoztak azért, hogy a táborba érkező gyerekek és kísérő pedagógusaik felejthetetlen élményekkel térjenek haza. A programok és a feladatok is nagyon frappánsak voltak.
Remélem még sokáig megmarad ez a lelkesedés és sok gyerek megismerheti a tábornak ezt a bűvös légkörét !
Tisztelettel és köszönettel,
Atomok és az apuka
Név:Janni-Illés Kristóf
Dátum: 2009.04.19. 12:16:26
Üdv mindenkinek!
Baromi jó volt az idei MATEK GURU döntő a 8.osoknak!
Tök jól éreztük magunkat és a feladatok is szórakoztatóak voltak!
Nem utolsó sorban meg mindenkit jól megnevettettünk az idiotizmusunkkal és jól meg is leptünk mert mindenkit, hogy 2.ok lettünk!
Egy Kárpát - medencei matekdöntőn nagyon örülünk és büszkék is vagyunk xD és nagyonon hálásak vgyunk a mi egyetlen leírhatalanul jó fej Ági néninknek!
Ági néni!Köszönjük neked hogy ilyen jól megtanítottál minket gondolkozni és hogy eljöttünk és legjobban hogy ilyen jól kijövünk veled:)!
Kár, hogy ballagunk és kicsit azt is bánjuk hogy nem kezdtünk el hamarabb ilyen versenyekre járni mivel láttam a táblán hogy "jövőre is szeretettel várunk" !
Azért remélem Róka Sándor mester gimiseknek is fog feladatokat csinálni és talán valakinek eszébe jut ha másnak nem legfeljebb Zoli bának (a táborvezetőnek) ha lesz ilyen küldenek értesítőt vagy emailt jövőre na boccs hogy ennyit írok de ez egy maradandó élmény volt az tuti xD Köszönjük mindenkinek!:)
OSZTOGATÓK SOLYMÁRRÓL " a vicces gyerekek akiknek a fejükben ész is van xD"
Név:Nyitrai Barbara
Dátum: 2009.04.16. 14:49:40
Nagyon tetszik a Kis Vakond Tábor ezért nagyon szeretnék bejutni a versemmel a döntőbe.Nagyon remélem sikerülni fog,nagyon örülök, hogy résztvehettem a versíró pályázaton és megismerhettem a Mig Megnövök alapitvány oldalát.További sok síkert a versenyzöknek és a verseny szervezőknek.
Név:Szandy
Dátum: 2009.04.08. 16:42:19
Nagyon jó volt az első három forduló és nagyon remélem, hogy most is ilyen lesz!
Írta: Szandy
Név:Tóth Rebeka Bernadett
Dátum: 2009.04.06. 20:57:36
Annyira jó, hogy bejutottunk!!!!!!!!!!
Alig várom már, hogy menjük!!!!!Remélem megint olyan jó lesz, mint tavaly!!!!!!!
Köszönjük Ági néni!!!!!!!!
Júj.......de várom már!!!!!!!
Remélem megyünk az állatkertbe!!!!!!!!!És körül is tudunk nézni!!!Ugye, Kira???
Név:kiraaa(ZÖLDSZEMEK)
Dátum: 2009.04.06. 20:57:15
igennnn!!!!!!
meginttt bennt vagyunkkk
és igen idén is megnyerjükkkk!!!!!!!!!!!!!!!!!!
reszkessetek 6.-osok mert megyünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(jöttünk,láttunk,győztünk)
Név:máté
Dátum: 2009.03.31. 19:29:55
JÓ lesz a DÖNTŐ! Izgulok és akarok menni!
Máté
Név:rolan
Dátum: 2009.02.26. 17:17:19
Sziasztok! Jók vagytok!
Név:Novák Péter
Dátum: 2009.01.22. 23:26:27
Egy borjúlélek monológja
Egy hideg, fémrácsos pallón ellett a mamám. Miután kinyílt a szemem, még
három percig láttam, azután átvittek egy másik ketrecbe, ahol vagy másik
ötven bocival laktam együtt. Hiányzott a mamám melege, és puha szőre -
ezek a kicsik mind ijedősek voltak és állandóan rugdosódtak. Lefeküdni nem
volt elég hely, de nem is volt érdemes - az "ember" szőre mocskos és büdös
lett a többiek ürülékétől, ezért inkább állva aludtam.
Mindennap jött hozzánk egy kedves, köpenyes ember, aki a tápot hozta. Ez
ízetlen, és rágós volt, de gyakran bíztatott minket, hogy ettől szép
kövérek leszünk. Ez igaz is volt, csak jól nem laktunk tőle. Néhányan úgy
felfúvódtak, hogy nem tudtak tovább a lábukon állni - az ő hasuk alatt
átvezettek egy vásznat, és így felfüggesztették őket. Ettől még jobban
elhíztak, míg olyanok nem lettek, mint egy gyufaszálakkal kitámasztott
hordó. A gondozó hetente egyszer egy hatalmas fecskendővel beinjekciózott
minket száj- és körömfájás, tuberkulózis és ismeretlen bocibacik ellen.
Ezektől a szerektől állandóan hasmenésünk volt, kábák lettünk, és a
lábaink állandóan remegtek.
Néhány nyolcvan wattos izzó világított a csarnokban. Volt köztünk egy
teljesen fehér szőrű boci, aki azt állította, hogy létezik egy végtelenül
erős izzó is, ami állandóan meleget ad, csak mi azt nem láthatjuk. Azt is
mondta még, hogy vannak olyan helyek, ahol nincsenek rácsok, sem falak, és
olyan messzire el lehet szaladni, amennyire akarsz. Valami legelőket is
emlegetett, ahol a földből zöldes színű ízletes szálak nőnek. Ezt az
albínó bocit általában nem szerették a többiek - javíthatatlan álmodozónak
tartották. Én kedveltem, de ritkán tudtunk egymással bődülgetni, mert
akkora hangzavart keltettek a többiek, hogy ha kicsit távolabb löktek,
akkor nem hallottuk egymás hangját.
Három hónapos voltam, amikor említésre méltó események történtek.
Kinyitották a ketrec egyik ajtaját, és egy sötét, szűk folyosón betereltek
egy még szűkebb ketrecbe. Ekkor láttam meg azt a nagy fényes izzót, mert ez
a ketrec elindult, és kivitt minket a telepről. Épp a rács egyik oldalához
kerültem. Az arcom, illetve a pofám szorosan odanyomódott, de örültem,
mert így fél szemmel szemügyre tudtam venni a világot.
Az emberek sokan voltak, és amin legjobban csodálkoztam, némelyik össze
volt kötve egy kisborjú méretű állattal, és együtt sétáltak. Nem értettem
a dolgot, mert ezek az állatok idegtépő hangokat hallattak, az
utcasarkokon pedig mindig megálltak vizelni vagy ilyesmi. Sajnáltam az
embereket, de úgy tűnt, nem tudják elengedni a madzagot, így ez a szörny
állat ide-oda rángatta őket. Egy másik helyen egy üveg mögött ugyanezeket
az állatokat mosták és fésülgették, meg a patáikról vágták a körmöket. Nem
értettem, miért szeretik őket ennyire, mikor még tőgyük sincs.
Titokban arra gondoltam, hogy talán most visznek arra a "legelőre", és a
szívem gyorsabban kezdett dobogni. Sok utcán mentünk keresztül, míg egy
elhagyatott helyen egy másik telepféléhez értünk. Itt sorban kivezettek
minket egy folyosóra, ahol egyszerre csak egy tehén fért el. Úgy tudtam,
hogy az emberek azért tartanak minket, mert ha megnövünk, habzó tejet
tudunk adni, amiből finom tejfölt és túrót lehet csinálni a csuszára. Arra
gondoltam, talán elérkezett az első fejés ideje.
Éppen az albínó borjú mögé kerültem, és láttam hogy kicsit ideges. A sor
lassan haladt előre. A sor elején messze feltűnt egy sötét kapu, amit a
mondáshoz híven meg is bámultunk. Békésen ácsorogtunk, és ballagtunk
előrébb és előrébb.
Beértünk a sötét kapuba. Itt mindenféle ijesztő hangokat hallottunk, de
nem láttunk semmit. Néhány perc múlva meghallottam a Fehérszőr barátom
rémült bőgését. A lábával dobolt, mintha el akarna szaladni, aztán
elhallgatott. Ekkor értettem meg, hogy mi történik. Próbáltam megfordulni,
de a hely túl szűk volt és kíváncsi borjak nyomtak hátulról. Lehetséges,
hogy tényleg nem az a több ezer liter tej kell nekik, amit életemben
adhatnék, hanem azt a pár liter véremet akarják? Tudom, hogy csak egy
marha vagyok, és nem érthetem ezt meg, de nem is volt időm ezen
gondolkodni. A két halántékomra egy-egy korong került, aztán valami villám
átcikázott az agyamon, majd az egész testemen. A halálfélelem adrenalinja
lüktetett az ereimben. Három ütést éreztem, aztán elhagytam a testemet.
A testen kívül lebegve láttam, hogy a testeket egy másik teremben
lenyúzzák, feldarabolják és becsomagolják. Porcikám most különféle
éttermekben és boltokban találhatók.
Ha étteremben jársz, és azt látod kiírva: MARHASZELET 480 Ft - akkor
gondolj rám, és mondj értem egy imát!
Köszönöm szépen.
Lejegyezte: Novák Péter
Név:Borsos Anasztázia
Dátum: 2008.11.04. 14:28:09
A felnöttek
a felnöttek okosak,
és ügyesek,vidámak,
és szeretnek,
van aki jobban,
van aki nem annyira,
de szívük mélyén mind igen.
Ők megtanítanak minket,
irni,olvasni,
szorozni és osztani,
vidámmá tesznek,
eés igy szeretnek.
Ha mindjájan igy teszünk,
legjobb szülök mi leszünk,
angyalokkal játszodún,
majd ha felnőtekké válunk,
Borsos Anasztázia Románia Harghita megye Gyergyoszentmiklos szentmiklosi utca 122. ház szám Kőllö miklós ált. iskola 5.a
Név:Futó Georgina
Dátum: 2008.10.24. 09:01:09
Én Földesen lakom, és a tanáraim javasolták ezt az oldalt!
Megnéztük minél többen és csodás!
Néhányan még a versenyeiteken is részt vettek!
Üdvözlöm a szerkesztőséget! Gina!
Földes,2008.X.24.
Név:danyi zsolt
Dátum: 2008.10.08. 17:45:56
szeretnék elmenni ebbe a táborba mert szeretnék megtudni mégtöbbet megtudni a környezetünkről!
Név:Cserti Dalma Kinga
Dátum: 2008.10.08. 15:46:11
Beszeretnék kerülni a döntőbe!
Név:Lánczi Imréné
Dátum: 2008.09.01. 21:20:36
Tisztelettel köszöntöm Önöket! Én egy nagymama vagyok,egy Nógrád megyei kis községből Csécséről.Három unokám van: Mengyi Martin 13 éves,hetedik osztályos, Mengyi Virág 9 éves,negyedikes, és Lánczi Dániel 9 éves, harmadikos. Nagyon tetszenek a pályázati feladatok és szeretnénk ha az idei tanévben részt tudnának venni a feladatok megoldásába. Remélem nem kevés sikerrel. Nagyon vonzóak a tábori élmények képei és leírásai.Ezért majd igyekszünk figyelemmel kísérni a kiírásokat, hátha sikerül eljutniuk egyszer erre a nagyszerű helyre.Ezuton is kívánok önöknek további munkájukhoz sok sikert és kitartást.
Üdvözlettel
Lánczi Imréné
nagymama
Csécse Rákóczi ut 80.
Név:Török Viktor
Dátum: 2008.06.21. 12:46:00
Szia Vendel!
Voltam a rigó énekeljen versenyen és szeretném letölteni a képeket, melyeket ott készítettetek. Egyszer már feltettétek őke, de most nincsenek csak az első rész.Nagyon köszönöm ha felrakjátok! Az 5-8 osztályosokéra gondoltam. Sziasztok, találkozunk nemsokára a táborban Viktor
Név:Pásztai Edina
Dátum: 2008.06.16. 09:47:56
Nagyon Jók a képek!
Név:Bakonyi Zöldek
Dátum: 2008.06.03. 12:29:25
Ja,jók a képek!
Név:Bakonyi Zöldek
Dátum: 2008.06.03. 12:28:25
Megmondtuk,hogy megnyerjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Minket senki le nem győzhet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Név:Pásztai Edina Kinga
Dátum: 2008.05.31. 17:13:52
Kedves Zoli bácsi!
Nagyon jól éreztem magam a guruképzőben és örülök a kiváló minősítésnek. Minden nap megnézem, hogy felkerültek-e már a fényképek a honlapra.
Üdvözlettel:
A Vendel lakból:Edina
Mórahalom,Móra Ferenc Á.M.K.,2./b. osztály
Név:Tóth Szabolcs Balázs
Dátum: 2008.05.26. 16:34:41
Kedves Zoli bácsi!
Nagyon jól éreztem magam a guruképzőben. Tetszett az állatkerti séta,a fókák műsora. Én mindent megettem, nekem finom volt a virsli is.
Jövőre is szeretnék majd eljutni, és ugyanilyen jól érezni magam, és hasznosítható tanácsokat, történeteket hallani.
Köszönöm, hogy ott lehettem. Nagyon jó volt.
Üdvözlettel: Tóth Szabolcs a Veronika szobából.
Név:Dorisz(kám)
Dátum: 2008.05.21. 20:03:25
Jah, és kösssssssz Kira 04.11-i kommit, már kipihentem a nyelvvizsga "fáradalmait". Legyetek jók! Puszi!
Név:Bélafi Dóra
Dátum: 2008.05.21. 19:59:05
Gyuri, én voltam az, aki németül köszönt el. Mi nemzetiségi suli vagyunk, (nekem pedig nyelvvizsgám is van), úgyhogy még szép, hogy németül köszönök!
"Frau Fódi (Ágnes Bergmann) ist die majestätische Lehrerin von Kislőd, die irgendwo und irgendwann ihren Kindern hilft, damit sie in der Biologie (oder Geographie) den Weg der Beleuchtung finden. :) Balázs, ne harizz, de én csak lefordítottam, amit költöttél... :D:D:D
Nah, akkor újra Wiedersehen!
Név:Baróti Szilárd
Dátum: 2008.05.11. 18:48:35
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem hogy mikor kerülnek fel a képek a "Rigó énekeljen" 5-8. dik osztályosok döntöjén készült képek,mesék?
Nagyon jól érezte magát a csapatunk a döntőn!Nagyon jó volt a környezet és jófej volt mindenki!Kár hogy nem tartott tovább!
Baróti Szilárd a Kanárik csapat tagja
Név:L. Gyuri
Dátum: 2008.05.08. 13:55:52
Hali!
Sorry, ki is írta azt hogy Wiedersehen? Ebből azt a nagy következtetést vontam le, hogy ez egy némtes osztály. Ha nem, akkor mindegy. Egyébként a mi osztályunk is német tagozatos! Ja, ja, auf wiedersehen! Esetleg, mondom ESETLEG valaki meg tudná adni (ha persze van) az MSN, vagy a Skype nevét vagy e-mail címét??? előre is köke!
Név:Cseh Péter Általános Iskola
Dátum: 2008.05.07. 14:21:07
Kedves Táborvezetőség! Köszönjük a táborozási lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat, sok új dolgot tanultunk a versekkel, a versírással kapcsolatosan. Reméljük, hogy eljutunk még egyszer a "Ragadj tollat" verseny újabb fordulója kapcsán ebbe a szép környzetbe. Tanár nénink köszöni a verses kötet tiszteletpéldányát. Üdvözlettel:
Berinkei Bernadett és Drága Alexandra Szokolyáról, a börzsönyi kis faluból
Név:Popovics Dániel
Dátum: 2008.05.06. 14:24:00
HejHóó!!!
Tényleg nagyon jó volt a verseny és pazar volt a rendezés is. Remélem hogy, jövőre is bejutunk ugyanazok a csapatokkal a országos döntőbe és megismételjük a szombat estét;)!!! Köszönök mindent:Dani,Adri, Balázs, Joci, Zsani, Liza, Zoli és persze a tanárnőnknek;)
Egy SZELEKTÍV;)!!!
Balázs, ez a mi "indulónk", kösz, h felírtad ide... :) Igazad van Dani, még el kéne jönni a kisbusszal mégegyszer ebbe a táborba... (Aztán talizhatsz a csajoddal... is :D) Hát akkor...Wiedersehen!!!
Név:Oszkó Dánile
Dátum: 2008.05.02. 22:31:59
Hát igen az a szombat este felejthetetlen volt !!!
Jó lenne megismételni!!!Zsír, Zsír mindenek felett !!!
Név:Oszkó Dániel
Dátum: 2008.04.30. 08:31:55
Nagyon jó volt a Környezetvédelmi országos verseny!!!
Még elmennék 1 hétre!!
Nagyon jó volt ott a közösség!!!
Név:Dukán Mátyás Balázs
Dátum: 2008.04.29. 21:01:01
Vezetőnk Kisszbuszné Bergmann Ágnes Kislőd főlséges tanára. Segít gyermekeinek, bárhol és bármikor megtalálják a környezetvédelembe a megvilágosodáshoz vezető utat.
Név:A kártyás csajok
Dátum: 2008.04.29. 09:39:27
Nagyon jól éreztük magunkat. Szeretnénk jövőre is ott lenni! Tök jó volt a szombat este, főleg verseny után.(Danik, Balázs, Liz, Zsani, Jocó, Zoli üdv mindenkinek!)
Név:A kártyások (póker)
Dátum: 2008.04.29. 09:31:13
Nagyon jól éreztük magunkat. Szeretnénk jövőre is menni. Nagyon jó volt a szombat este. Főleg a verseny után.(Danik, Balázs, Liz, Zsani, Zoli, Jocó üdv mindenkinek)
Név:Szelektívek
Dátum: 2008.04.28. 13:24:06
Elsők:P köszünjük tanárnőnknek...Dani,Adri,Balázs,Zoli azért jó volt a szombat este,:P?
Azért jó elsőnek lenni,aztán majd mi is jövünk nyáron..:)
Név:Biohazard & Bakonyi Zöldek
Dátum: 2008.04.27. 17:54:44
Hááát, igen... Azért mégis csak mindkét csapatunk első lett, hála drága tanárnőnknek! Jó érzés ez, és nyáron jövünk vissza, hogy értékesítsük a nyereményünket.
Név:Krizsics Viktória
Dátum: 2008.04.19. 10:40:06
Én is várom az indulást, Niki.Ja, és mi hányadikak lettünk???
Név:Csenge,Szandra,Karolina,Orsi
Dátum: 2008.04.16. 13:41:42
Tök király bejutottunk a döntőbe másodiknak!!!!4.-es csapat!!!!Biztos jó lesz Nyíregyházán!!!!
Név:Niki
Dátum: 2008.04.16. 10:35:53
Viki! oda megyünk,a többire nem tudok válaszolni
Név:Kohut Nikolett
Dátum: 2008.04.16. 10:34:30
Nagyon várom a tábort, már csak két hét (körülbelül),fogalmam sincs,mire számítsak,már nagyon-nagyon várom az indulást!
Valaki ismeri és olvasta már N. Gábor (Nógrádi Gábor) műveit? Szerintem nagyon jók, nézzpétek meg! További sok sikert!
(Jelenben a jövőért! csapat, Kiskőrös, 4. évfolyam)
Név:BIOHAZARD
Dátum: 2008.04.14. 22:56:54
A BIOHAZARD A KIRÁLY A 8.-OS CSAPATOK KÖZÜL, VAGYIS A TANÁRNŐ!!!
BIOHAZARD GYŐZNI AKAR, EZ A CSAPAT AZÉRT PAZAR...
Név:Bakonyi Zöldek
Dátum: 2008.04.11. 12:21:22
BE kerültünk!!!!!!!!!!!!!!!!
Szeritem meg is fogjuk nyerni!!!!!!!
Külömben a Bélafi Dórának jó pihit kívánunk!
Kislőd,5-es csapat!
Név:Kalocsán Krisztián
Dátum: 2008.04.10. 19:54:18
Énis nagyon örülök az emléklapnak.De jobban örültem volna ha bejutottam volna.De nem baj majd jövőre.Ja és üzenem azoknak akik csak emléklapot kaptak,hogy fel a fejjel jövőre sikerülni fog.És gratulálok a nyerteseknek.
Név:Kohut Nikolett
Dátum: 2008.04.09. 11:41:55
Sziasztok!Én is nyertem a versíró pályázaton,megyek táborozni!Már nagyon várom,biztos jó lesz!
Név:Viki
Dátum: 2008.04.05. 11:16:59
Sziasztok! Nagyon örültem az emléklapnak:D.Nem tudja valaki hogy összesen mennyien nyertek?És Ebből mennyi fiú és lány megy?Ja,és a kisvakond táborba megyünk?.Előre is köszönöm.
Név:Patti
Dátum: 2008.04.04. 14:57:40
cióka nektek!!!
Név:Pásztai Edina
Dátum: 2008.04.04. 13:43:01
sziasztok
!
Név:Bélafi Dóra
Dátum: 2008.04.02. 19:10:34
Hurrááá! Bejutottunk a döntőbe + mi vezetünk!!! Biztos jó lesz majd ott Nyíregyházán. :) Rám fér majd egy kis kikapcsolódás, mert előtte nap fogok nyelvvizsgázni! Reméljük jó programok lesznek!
A kislődi 8.-os csapat
Név:Mérei Emese
Dátum: 2008.04.02. 17:08:05
Köszönöm az emléklapot és mindent!
Név:Lupták György
Dátum: 2008.04.01. 19:33:27
ELSŐ LETT A CSAPATUNK!!! (4. évfolyam, Rigó énekeljen!) Yeah!!!!!!! KIRÁLY! Ezt nem tudom elhinni, de ez igaz ám! Na akkor Nyíregyházán találkozunk!
Név:Petrik Vivien
Dátum: 2008.03.28. 13:33:47
jó az oldal!!!!!tetszenek a versek!!!!=):)
Név:Lupták György
Dátum: 2008.03.26. 19:11:06
Heló Mindenkinek!
Először is gratulálni szeretnék minden csapatnak. Másodszor, szeretném megkérdezni, hogy az "Eredmények" menüpontnál mikor lesznek TÉNYLEG eredmények?
Lupták György, a kiskőrösi "Jelenben a jövőért!" csapat tagja
Név:Szabó Renáta
Dátum: 2008.03.26. 16:41:29
A "ragadj tollat!" pályázatról megkaptam az emléklapot,amit nagyon szépen köszönök!:)
Név:Lupták György
Dátum: 2008.03.26. 16:41:07
Heló mindenkinek!
Először is, szeretnék gratulálni az összes csapatnak, főként azoknak, akik bejutottak. Másodszor, azt szeretném kérdezni, hogy az "Eredmények" menüpontnál mikor lesznek TÉNYLEG eredmények? (szeretném látni, hanyadik lett a csapat) Előreis köszönöm a választ, és még egyszer mondom, gratulálok mindenkinek, ne búsúljatok, majd talán jövőre. (vagy mikor is?) TALÁLKOZUNK NYÍREGYHÁZÁN!!!!!!!!!!!!
Lupták György, a kiskőrösi Jelenben a jövőért! csapat egyik tagja. (írója)
Név:Lupták György
Dátum: 2008.03.26. 16:34:39
Heló mindnkinek!
Minden csapatnak szeretnék gratulálni, de azoknak még jobban, akik bejutottak. Mindenkinek kívánok jó versenyzést, és jó eredményeket a döntőben NYÍREGYHÁZÁN!!!
Lupták György (Jelenben a jövőért! csapat, Kiskőrös)
Név:Adrienne
Dátum: 2008.03.26. 14:45:48
Hajrá kézisek!Török Enikő a legjobb kapus + Csintalan Mónika,én + Lovász Franciska a legjobb támadó.Puszika mindenkinek: Adry
Név:Serfőző Fanni
Dátum: 2008.03.17. 18:44:59
Hajrá a kiskőrösi Jelenben a jövőért csapatnak!!!!!!!!!!!!!!!
Név:Ludman Dézi (Kisgólyák csapatából)
Dátum: 2008.03.17. 16:08:17
Csókolom!
Azt kérdezm hogy mikor lesz rajta a 3.-dik forduló feladatsorai!?
Előre is köszönöm! DÉZI (Nádudvarról)
Név:Miklovichné Koncz Erzsébet
Dátum: 2008.02.27. 19:38:37
A feladatsorok összeállításához gratulálok! A nagyon változatos, szórakoztató feladatok mellett bizony jó néhány kemény diónak bizonyult. Köszönöm, hogy részt vehettünk a versenyben!
Tisztelettel: Miklovichné Koncz Erzsébet
Név:Regina
Dátum: 2008.02.20. 18:11:39
Hali! Szeretem nagyon a KÖRIT!!!
Név:Szasza
Dátum: 2008.01.31. 16:46:25
Hali!!!!!!!!!!
Név:Pancsa
Dátum: 2008.01.28. 18:27:50
HELLO!Tök jó ez a verseny!
Pusy:Pancsa
Név:Dienes Zsófia
Dátum: 2008.01.20. 20:28:07
Szeretem a matekot ,a magyart és a testnevelést!
Név:Földes Imréné
Dátum: 2007.12.12. 11:22:35
KEDVES Míg Megnövök Alapítvány!
Tisztelt Kuratórium!
ELŐSZÖR IS KÖSZÖNETET SZERETNÉK MONDANI,AZÉRT HOGY RÉSZTVEHETTÜNK A NAGYON SZÍNVONALAS \"BARÁTKOZNI JÓ!\" C. RENDEZVÉNYETEKEN.
KÖSZÖNJÜK,HOGY OLYAN MELEG SZERETETTEL FOGADTATOK BENNÜNKET!
GYERMEKEINK RENGETEG ÉLMÉNNYEL GAZDAGODVA TÉRTEK HAZA .
KÖSZÖNJÜK!!!!!
SZERETETTEL:
FÖLDES IMRÉNÉ
ZAGYVARÉKAS
Név:katona Tamás
Dátum: 2007.11.19. 13:45:16
a matekot meg a testnevelést és az olvasást is szeretem